A Mark Prod Holz vállalat 1994-ben kezdte meg tevékenységét, mint kis cég 4 alkalmazottal, egy bérelt csarnokban, az 1990-es évek kondiciói mellett. Néhány év múlva, terület vásárlása után, felépítve első üzemcsarnokát, a kis cég Nyugat-Európa szabványai és elvei alapján kezdett működni, még akkor is, ha a feltételek teljes egészében nem lehettek ezen előírásoknak megfelelőek. A cégünk termelési tevékenysége az ajtó-ablakok gyártására, valamint bútor gyártására összpontosított, kizárólag rendelés alapján.
A géppark, kezdetleges lévén a kezdeti állapotokban - kicserélődött az évek során speciális gépekre amelyek ezen javak gyártására voltak készítve, ma a Mark Prod Holz vállalat egyike a legjobban felszerelt gyáraknak az Erdélyi régióban.
A cég informatizált rendszere, nem csupán tervezi a termékeket amelyek gyártásra kerülnek, hanem koordonálja-követi ezek útját a technológiai vonalon.
A szakmailag nagyon jól felkészült személyzetünknek köszönhetően, a legjobb termékeket és szolgáltatásokat tudjuk nyújtani önnek.
A faipari gépeket gyártó cégek segítségével, úgy mint Weinig, Bussellato, Coral, Casolin - cégünk FOLYAMATOSAN képes termelést és minőséget biztosítani - két nagyon fontos követelmény napjainkban.
A megrendelések elindításától - egészen a szerelésig, a termékek számítógépes rendszer által vannak nyomon követve, így képesek azonosítani az egyes elemeket úgy a termelési vonalon, mint a Megrendelőink lakásában, abban az esetben amennyiben további megrendelésre kerülne sor részükről.
Ma a Mark Prod Holz vállalat egyike a legjobban felkészült cégeknek Dél-Kelet-Európában, nagy tapasztalattal, több ezer m2 nyílászáró és több száz bútorgarnítura vagy belsőépítészeti elem legyártásával a háta mögött.
MARK a termékeivel az új technológiát és a hagyomány erejét hozza az Ön otthonába.